Madame, please contain yourself!

   Így november közepére elérkezett az a pont, hogy már valószínűleg nem minden érdekes, ami velem történik (persze nem biztos, hogy eddig az volt, de remélem), úgyhogy igyekszem csak az újdonságokat kiemelni inkább. Ebből azt hiszem nagyjából kettő volt a legutóbbi bejegyzés óta.

   Az egyik az, hogy Russian Circles (heavy metal, ja nem.) koncerten voltunk szerdán a Tavastiában. Előtte pedig elfogyasztottuk a Tallinnból hozott vodkámat is nagy nehezen. Ennek hatására szokás szerint jóval később, mint terveztük, de annál jobb hangulatban értünk a koncertre, ami amúgy nagyon jó volt, de gyanúsan hamar véget ért. (Judit, például neked biztosan tetszene a Russian Circles, legalábbis mindig ez jut eszembe, hogyha hallgatom őket.)

   A koncert után észrevettünk valami fontosat, amit pár nappal később megint megtapasztaltunk: itt nincs semmi utójáték. Lemegy az utolsó szám, mindenki abban a pillanatban elhúz, a pult bezár, a hely bezár, vége, nincs itt semmi látnivaló. Mi csalódottan ballagtunk el a pulttól a lonekeronk nélkül, miután utolsóként kitessékeltek minket. De előtte még kaptunk aláírást a jegyünkre a RC gitárosától.

   Mikor kiértünk, a zenekar éppen pakolta össze a cuccait a Tavastia előtt, az előzenekar, a Chelsea Wolfe pedig elindult abba az irányba, amerre mi is, a Bäkkäri felé. Útközben a gitárosuk kért tőlünk öngyújtót, cserébe pedig kaptunk a megmaradt ásványvizeikből, ami egyébként aktuálisan elég jól jött.

- Where are you going?

- To Bäkkäri. That's a bar quite close.

- Is it close to our hotel?

- Where's your hotel?

- I don't know.

- Then it's very close. :D

   Egyébként tényleg közel volt, de végül nem jött velünk, csatlakozott a doboshoz, aki azt mondta, ő most elmegy "smoke up"-olni. Ennek ellenére azért nem maradhattak ki a krézi emberek ebből az estéből sem. Páran egészen Lappföldről jöttek le egy Five Finger Death Punch koncert miatt, és egyikük nagyon lelkesen, de elképesztő béna dumával fárasztotta Rékát az este hátralevő részében, amúgy aranyos volt. Én akaratom ellenére megismerkedtem egy kétméteres kidobófiú kinézetű bőrszerkós kopasz fiatalemberrel, aki minden előzmény nélkül a tömegen átvágtatva odajött hozzám, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást, egy szó nékül megfogta a kezem és nem is engedte el. Sajnos, miután pár perc alatt sem sikerült elfogadhatóan megmagyaráznia, hogy "miért fogod a kezem vaze", csalódottan elballagott. Mielőtt hazamentünk az utcán még odalépett hozzánk valaki, aki nem egészen tudta elmagyarázni, hogy honnan is származik (de volt benne Hollandia, Norvégia meg Svédország is) és kétségbeesetten próbált választ kapni arra a kérdésére, hogy miért van mindenki feketében és amúgy is miért verik szét az emberek a hangszereiket. O.o

   Helsinkiben a tömegközlekedés egyébként nagyon jó, az éjszaka közepén is könnyen haza lehet jutni szinte bárhová, de ez főleg hétvégénként igaz. Szerda lévén nem számoltam vele, hogy nem lesz ennyire egyszerű, de busz még akkor is járt, így fél négy körül haza is értem (egy kis halálfélelemmel, de csak megszokásból, mert okom nem volt rá).

   Ennek a hétnek egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy megtaláljam azt a könyvet, amit a szerdai kognitív pszichológia vizsgámra kellene elolvasnom. (Ja, amúgy a neuro 4-es lett.) A könyvtárban ebből sajnos CSAK 78 példány található, illetve van még két helyben olvasható is, meg kettő a másik épületben is, ami csak két napra kölcsönözhető. Namármost nyilván minden példány ki volt kölcsönözve, emellett CSAK 20-an várakoztak rájuk előttem. Áhá - gondoltam - majd a városi könyvtárban hátha! Nekik is volt 1 db... amire 3-an várakoztak. Miután ezt sikerült néhány óra alatt kiderítenem, mérgemben vettem egy nagyon király bakancsot 7 €-ért, tiszta haszon. Amikor hazaértem, és eldöntöttem, hogy ma már tuti nem megyek sehová, abban a pillanatban visszavitték a könyvtárba az egyik kétnapos példányt, szóval vissza. Két nap sajnos nem elég erre a könyvre, úgyhogy pár óra alatt befotóztam mind a 400 oldalát és most ebben a kiváló minőségben olvasgatom szerdáig. De van egy új bakancsom! :)

   Kedden megtettük, amit senki sem hagyhat ki Finnországban. Hoki meccsre mentünk. (Fun fact: Finnország lakosságának 1%-a bejegyzett hokijátékos...omg) A meccs a Hartwall Areenaban volt, itt lesz a Black Sabbath koncert is, ahová nem megyek, de elég közel van, lehet, hogy itthonról is hallom majd.

   A finnek, ha hokiról van szó, átalakulnak szótlan, komor arcokból üvöltöző, őrült szurkolókká. (Persze ez most durva általánosítás minden irányból.) Jokerit - Blues meccs volt, két finn csapat. Mindenki a Jokeritnek szurkolt, úgyhogy a Blues nyert 3-2-re. Tudom, hogy ez fura lesz tőlem, de a végére egész izgalmas volt! Hozzánk képest nagy különbség, hogy bár lehet sört venni a meccsen, a nézőtérre nem lehet bevinni, gondolom ez azért segít abban, hogy nem öljék meg egymást az emberek a végén, bár szerintem ők amúgy sem. Persze, amikor a számláló 00:00-t mutatott, mindenki forgatókönyvszerűen elhagyta a helyet, szerintem 3 perccel később az egész stadion üres volt.

   Nagyjából ez minden, volt még pár ide-oda mászkálás, de azok elég eseménytelenek voltak, most pedig főleg tanulok, a többiről meg majd legközelebb beszámolok. Most már Lappföldet is lefixáltuk, jövőhét pénteken megyünk Annával, Reginával és Rékával. Hétfőn reggel érünk vissza. Végül vonattal megyünk, addig tököltünk a repjeggyel, hogy ez így olcsóbb lesz, és a szállásunk is elég jónak tűnik, még saját szaunánk is lesz. :)

Azért a kaja nem maradhat ki, még mindig főzök időnként. Töltött gombafejek és amerikai palacsinta (ezt most csináltam először, szuper könnyű és nagy finom).

Ez szólt a meccs szünetében:

Az egyik edzésen pedig Black Sabbath és Poisonblack ment (az a szám, ami az egyik korábbi posztban volt). Elég meglepő volt... nekem, mert úgy tűnt, hogy ez mindenkinek tök normális. Tudom, tudom, király ez a hely. :D